AJKP – Mikulás Kupa Nyírbátor
2021.12.08-án került megrendezésre a kollégiumok közötti futballbajnokság, a Mikulás Kupa, melyet Nyírbátorban a Mátészalkai Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban rendeztek meg.
AJKP-s szakmai kirándulás és projekthét 2021.11.06. - 2021.11.12.
Intézményünk AJKP-s tanulói és kísérőtanárai – Barta Imre, Ignáczy Zsolt, Kaluczki Gyula, Papp Tünde, Tóth Beáta - 2021.11.06-tól-12-ig Magyarország jelentős területét érintő szakmai tanulmányi kiránduláson vettek részt az Arany János Kollégiumi Program keretében.
AJKP – VII. Széchenyi kupa Szálkay József emlékére
Iskolánk AJKP-s diákjai 2021. november 13-án Hajdúböszörményben labdarúgó tornán vettek részt. Kilenc csapat mérte össze tudását a rendezvényen. Tanulóink a dobogó harmadik helyéig focizták fel magukat. Külön öröm volt a csapat számára, hogy a gólkirályi címet iskolánk tanulója, Kanalas Dániel szerezte meg öt találattal.
AJKP-s diákok sikere
A Magyar Nyelvőr Alapítvány október elején versenyt hirdetett, a Kárpát-medence magyar iskolái részére „ Szülőföldem” témakörben. Éltünk a pályázati lehetőséggel, és igazi csapatmunkával összeállítottuk a három perces videónkat. Izgatottan vártuk a díjkiosztó ünnepséget, melyet november hatodikán láthattunk a Középsuli YouTube csatornáján.
AJKP- Programhétvége 2021.10.15-2021.10.17-ig
AJKP - Szakmai kirándulás Salgótarján és környéke. A palócok földje, Magyarország legszebb vidékei, tájai közé tartozik. Salgótarján, Nógrád megye székhelye. Otthont ad számos látnivalónak, a környéken pedig rengeteg természeti csodát, várat, várromot láthatunk.
AJKP-s szakmai kirándulás és projekthétvége: Budapest 2021. október 15 -17
Intézményünk Arany János Kollégiumi Programjának, egyik elmaradhatatlan projekthétvégéje a budapesti szakmai kirándulás. Hagyományainkhoz híven, az idén is megrendezésre került fővárosunk meglátogatása 2021. október 15-től 17-ig.
A várva várt napot, hosszas előkészület előzte meg. A szállás, étkezés, programok kiválasztásán túl a kollégisták és szüleik tájékoztatása, programokra való felkészülés gyűjtőmunkák segítségével is a projektet képezte.
A szakmai programunk középpontjában a Gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem megismerése állt. Ezért indulásunk napján, programunk kezdőakkordjaként az egyetem meglátogatása kapott prioritást.
A várva várt napot, hosszas előkészület előzte meg. A szállás, étkezés, programok kiválasztásán túl a kollégisták és szüleik tájékoztatása, programokra való felkészülés gyűjtőmunkák segítségével is a projektet képezte.
A szakmai programunk középpontjában a Gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem megismerése állt. Ezért indulásunk napján, programunk kezdőakkordjaként az egyetem meglátogatása kapott prioritást.
AJKP-s tanulók döntő többségben az ÜCSB-on
Egy év után ismét magukra vehették a Vay-s mezeket tanítványaink. 2021 szeptember 23-án megrendezték a Szabolcs Szatmár Bereg Megye Ügyességi és Váltófutó Diákolimpiai Csapatbajnokságát, ahol 9 fővel képviseltük iskolánkat az V-VI korcsoportban.Ezekből 7 fő iskolánk Arany János Kollégiumi Programjának tagja.Gratulálunk az elért kitűnő eredményükhöz.
AJKP-s siker az akadályfutás keleti sasfészkében
2021.09.11-én, szombaton egy remek akadályversenyen vehettünk részt Nyíregyházán. Az Extreme Trail akadályverseny már harmadjára került megrendezésre ráadásul nem kis létszámmal. Nagyon vártuk a versenyt, mivel tavaly is szuper élményekkel gazdagodtunk.