Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. április 19. péntek
Emma
A Nap kel 05:50-kor,
nyugszik 19:49-kor.

Holnap
Tivadar, Odett
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

Diákok beszámolója a hollandiai diákcseréről - Radvánszki Lilla

Vasárnap estére megérkeztünk Graveba, az iskolába,ahol a családok vártak minket. Miután bemutatkoztunk, elindultunk "haza", ahol először is bemutatták a házat,majd a nappaliba folytattuk az ismerkedést angol és francia nyelven. Átadtam a tipikus magyar ajándékot, melynek nagyon örültek. Késő volt már, ezért jó éjszakát kívánva aludni mentünk. Másnap reggel 8-kor együtt reggeliztünk, majd suliba indultunk.
 

Köszöntöttek minket, a holland diákok énekeltek nekünk majd minden országból ki kellett menni egy diáknak feltartania saját országának zászlaját, majd egy kis lapra felírtuk kívánságainkat és lufival egyszerre szélnek eresztettük a szabadban. Ezt követően egy projekten dolgoztunk. Ebéd után sétáltunk a városban, múzeumba mentünk. Visszaérve az iskolába, meguzsonnáztunk, majd elsétáltunk a hivatalba, ahol beszédet tartott a polgármester úr. Végül étterembe mentünk vacsorázni. Este jött értünk Britt édesanyja akiknél laktam. Kedd reggel folytattuk a projektet, amin dolgoztunk. A román és a spanyol diákok előadták az általuk készített ppt-t. Két csoportra bontva elmentünk, biosz és kémia órára. Biológia órán mikroszkóppal vizsgáltunk egy falevelet, ami nagyon érdekes volt számunkra. Kémia órán pedig fogkrémet készítettünk, amelyet haza is hozhattunk. Dani előadta néptáncát, ami mindenkinek nagyon tetszett. Megebédeltünk, és elmentünk jégkorcsolyázni. Este az iskola aulájában játszani volt lehetőségünk, illetve táncolni, jól érezni magunkat :) Szerdán Maastrichtba mentünk ahol beszédet tartott egy bácsi az ottani vízimalom üzemről. Ezt követően volt időnk vásárolni, amelyet ki is használtunk. Hazafele menet, étterembe vacsoráztunk.
Csütörtökön Nijmegenbe mentünk múzeumlátogatásra, ahol először megebédeltünk, majd kérdésekre kellett válaszolnunk. Aztán elmentünk egy hajóra, amiről meséltek nekünk. Este ismét étterembe vacsoráztunk, ami az utolsó este volt együtt. A vacsorát követően bulit tartott nálunk Britt, ahol mind a 7 országbeli diákok részt vettek. Péntek reggel elköszöntünk a szülőktől, megköszöntünk mindent. Az iskolába az igazgatónő tartott búcsúbeszédet, aztán elindultunk Amsterdamba. Ott először hajókáztunk, majd múzeumba mentünk, ahol selfiznünk kellett. Végül elköszöntünk a diákoktól is, és külön váltak utjaink. Elindultunk Eindhovenbe vonattal. Több mint egy óra utazás után megérkeztünk a hotelbe. Reggel pedig elindultunk haza Magyarországra.

Nagyon jól éreztem magam, fejleszthettem angol és francia nyelvtudásomat. Nagyon remélem, hogy lesz még ilyenben részem!
 

Radvánszki Lilla 11.B

EASZC


INGYENES SZAKMAI KÉPZÉSEK!!!
 

IGÉNYFELMÉRÉS



 

 
 

Nemzeti Tehetség Program