Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. március 29. péntek
Auguszta
A Nap kel 05:31-kor,
nyugszik 18:19-kor.

Holnap
Zalán
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

VII. AJKP-AJKSzP Országos Erő-állóképesség Verseny

Végre elértük a hetedik versenyünket, ahol ismét új nevezőnek örülhettünk Salgótarján csapatában, akik bebizonyították, hogy újoncként is lehet eredményesen és lelkesen versenyezni.

Nagy reményekkel vártuk az összecsapást, aminek a tétje a csapatgyőzelem volt. Vissza tudjuk-e szerezni a csapatdicsőséget, melyet három éve Püspökladány birtokol.

 Ez a verseny az új felfedezettek, a túlvállalások versenye volt. Mind a két erőgép (Vígh János- Hódmezővásárhely, Gyöngyösi Ádám-Püspökladány) eljött, Jani túlvállalta magát felhúzásban, rekorddal kezdve, amit végül nem tudott megcsinálni, így kiesett a versenyből. Ádám taktikus és biztonsági versenyzéssel, konkurencia nélkül nyerte a legtöbb súlyt megmozgató fiú versenyző címet. Azért egy rekordot is felállított a fekvenyomás rekordot írta át 120 kg-ról 122 kg-ra. Több rekord született lány tolódzkodás 26 ismétlésre, a felhúzás lány eredmény 88 kg-ra változott. Minden idők legtöbb pontszámát 110,09 pontot egy újonc, nagyon tehetséges helyi versenyző, Bozsányi Márió (9.AJKP) érte el, akiről, úgy érzem még fogunk hallani.
A csapatversenyt, végre, jelentős előnnyel mi nyertük (Baktalórántháza), versenyzőim szorgalmának és tenni akarásának meg lett az eredménye.

 A támogatóinknak köszönhetően (SCITEC, Biobolt Baktalórántháza) ismét színes, gazdag jutalmaknak örülhettünk. Úgy érzem jó kis verseny sikerült ismét tető alá hozni!

Jövőre várunk benneteket ismét!

Dihen Miklós szervező

Eredmények