Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. április 16. kedd
Csongor, Joakim
A Nap kel 05:56-kor,
nyugszik 19:44-kor.

Holnap
Rudolf, Kiara
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

Ismerkedési hétvége a Vay-ban

Minden AJKP-s diáknak havonta egyszer bent maradós hétvégét szerveznek tanáraik. Ezek a hétvégék mindig valamilyen témakör köré szerveződnek. Idén az első hétvége ismerkedési hétvége, ahol alkalmunk nyílik az új, az általános iskolából hozzánk felvételt nyert AJ-s diákot közelebbről is megismerni.
 

A hétvége a pénteki megnyitóval kezdődött, ahol ismertették velünk a tervezett programot.
A szórakozás, kikapcsolódás mellett mindig szakítunk időt a tanulásra, az új tanulási módszerek megismerésére és a sportra. Ezt a hétvégét kerékpár ügyességi versennyel kezdtük. A diákoknak az udvaron felállított akadálypályát kellett teljesíteniük kerékpárral. A sportot kedvelő tanulóknak kimondottan nagy örömöt okozott, hogy a tanárok ilyen fajta programokkal is készültek. Én kimondottan örültem annak, hogy én is részt vehettem ezen a megmérettetésen és nem a pálya széléről kellet figyelnem a többieket. A verseny után egy kis szabadidős foglalkozás következet. Majd eljött a következő program ami inkább az egész hetes gőz kiengedésre szolgált. A pénteki 20:00 kor kezdődő karaoke és diszkó estéje. Nagyon jól éreztük magunkat! 
Másnap az ébresztő és a reggeli után mindenki kitakarította a szobáját, és felkészült az egész napos programra. Baktalórántháza városán átsétálva a nulladikosok megismerkedhettek a város nevezetességeivel, majd a fogathajtó versenyre kiérve gyönyörű lovakat láthatunk mesés hintókkal, ahogy az első helyezésért küzdenek. Az iskola saját lovát is elhozta, így volt alkalmunk lovagolni is. Az iskolai kreatív sátorban a városnapra látogató szülők gyerekeivel rajzoltunk, festettünk, díszítettünk, kreatívkodtunk. A nevelők óránként ellenőrizték a létszámot, de szükségtelen volt, mert mindenki együtt mozgott a rendezvényen. A nap jó hangulatát tovább tetézte, hogy 17:00-kor elmentünk a városközpontba, ahol láthatunk divatbemutatót, majd a következő program a koncertek voltak. A fellépők között szerepelt: Vastag Tomi, Kaczor Ferenc, a Neoton Família. Remekül éreztük magunkat. Számomra felejthetetlen volt, ahogy a koncerten egy csapatként énekeltük a slágereket nevelőinkkel. A kollégiumba visszaérve a tisztálkodás és az esti rutin után a jól megérdemelt pihenés következett. Vasárnap délelőtt fejlesztő foglalkozásokon vehetünk rész. Négy csoportra voltunk osztva és ezeknek a csoportoknak 4 csoportfoglalkozáson kellet részt venniük körforgásszerűen. Tanulásmódszertan Kaluczki Gyula tanár úrral, néptánc Gucsa Sándor tanár úrral, karrierépítés Pályi Tamás tanár úrral végül kézműves foglalkozás Kenéz Marika tanárnővel. Ezek a foglalkozások építő jellegűek és tanulságosak voltak még nekem is, annak ellenére, hogy már negyedik éve veszek részt az AJKP-ban!                                                    Az ebédet követően a hétvége zárása következett. A zárást Gábor István tanár úr vezette le, amiben összefoglalta a hétvége eredményeit, ismertette velünk, hogy kik nyerték meg a vetélkedőket. A záráson mi is elmondhattuk a véleményünket. Ezt azért tartom fontosnak, mert érzem, érezzük, hogy számít a véleményünk és a nevelőink is a számunkra legélvezetesebb programokkal akarják színesíteni ezeket a hétvégéket. 
 

Pandula Boglárka       Pandula Kamill

Galéria