Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
A Nap kel 05:52-kor,
nyugszik 19:47-kor.

Holnap
Emma
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

25 órás Wass Albert felolvasó maraton a Vayban

„Az élet fontos dolgai nem azok, amiket általában fontosaknak tartunk. Pénz, pálya, haladás, siker, munka: ha arról van szó, hogy megtaláljuk magunkat ebben a világban s érdemesnek ítéljük a benne létezést, akkor ezek mind nagyon aprócska dolgok. Az érzések és a hangulatok fontosak, melyek lelkünket színezik s a lelkünkön keresztül a világot is, melyben élünk.”

Wass Albert

A baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium első ízben nevezett be a Kárpát-medencében és a tengeren túl immár nyolcadik alkalommal megrendezett Wass Albert maratoni felolvasásra, amely 2015.02.20-án 18 órakor vette kezdetét és 2015.02.21-én 19 óráig tartott. 

 


A felolvasást az Erasmus + pályázati program Bücher können Brücken bauenprojekt támogatásával az Arany János Kollégiumi Program keretében megrendezett bennmaradásos hétvége részeként valósítottuk meg. A szépirodalmi ünnepet, soha nem látott érdeklődés vezette fel, megdőlt az eddigi rekord, összesen 65 felolvasókör kapcsolódott be a rendezvénybe, többek között a tengeren túlról - New York, Los Angeles, Erdélyből – Nagybánya, Érmihályfalva, Koltó, a Felvidékről - Érsekújvár, a Délvidékről - Zenta, továbbá Magyarországról 58 helyszín. Tanulóink a nagy napot megelőzően, már egy héttel lázasan készülődtek az eseményre, összesen tíz felolvasó csoportot alakítottunk ki. A felolvasásban közel 100 tanuló és 20 pedagógus működött közre, amelynek időtartama alatt Wass Albert számtalan verse és novella részlete hangzott el. Az emelkedett hangulatot fokozta az éjfél utáni skype-os kapcsolatfelvétel a többi helyszínnel. A résztvevők minden percét élvezték a felolvasásnak, a hétvége folyamán lehetőségük nyílt egy Wass Albert művéből készült film megtekintésére is, továbbá megismerhették az író és költő életútját, munkásságát.
Jövőre ismét szeretnénk csatlakozni ehhez a nemes kezdeményezéshez, kibővítve a felolvasók körét. Köszönöm minden felolvasónak és hallgatónak egyaránt, hogy megtisztelte köreinkben a felolvasást!

Kaluczki Gyula

kollégiumvezető