Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. április 20. szombat
Tivadar, Odett
A Nap kel 05:48-kor,
nyugszik 19:50-kor.

Holnap
Konrád
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

Karácsonyra készültünk

Több éves hagyomány a Vayban, hogy a decemberi bennmaradásos hétvégét a karácsonyi készülődés jegyében rendezzük meg. Idén ennek időpontja december 13-15 közé esett. A hétvége indítása kicsit eltért a megszokottól, hiszen a megnyitó után az itt lévő csapat buszra szállt és Nyíregyháza felé vette az irányt, ahol a karácsonyi forgatagban igyekeztek ajándékokat szerezni a családtagok számára. A hideg nem vette el a kedvét senkinek a kiadós sétától, amit a színvonalas karácsonyi vásár ízlésesen berendezett standjainak megcsodálása igényelt.
 

A visszaérkező csapat hat órakor „egyesült” a sítáborosokkal, akik egy hetet töltöttek Szlovákiában. A közös vacsora után így természetesen az élménybeszámolóké volt a főszerep, de kerítettünk sort arra is, hogy a karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos előzetes gyűjtőmunkával elkészített tanulói kiselőadásokat is meghallhassuk. Az est további része a pihentető kikapcsolódásról szólt, ennek jegyében a Négy karácsony című filmet nézhették meg a tanulók. Mivel mindenki tudta, hogy másnap sok munkánk lesz,este hamar elcsendesedtek a szintek.


A szombati nap teljes egészében a készülődés jegyében telt. Minden olyan tevékenységre sor került, ami egy otthoni, családi ünnep lebonyolítását is megelőzné. Elkészültek a szülőknek – testvéreknek szánt ajándékok, a vacsoraasztal díszítésére szánt gyertyatartók és koszorúk, és a kollégiumi szintek szebbé tételét szolgáló karácsonyi díszek is. Mindenki azon fáradozott, hogy a közös vacsora előkészítse. Volt, aki takarított, olyan is, aki az ebédlőt rendezte be és díszítette fel, néhányan a hangulathoz illő zenéről gondoskodtak. A tanulók nagy része azonban a vacsora elkészítésével foglalatoskodott, hiszen a teljes menüsor előállítása nem kevés munkát igényelt. Az ünnepi vacsora sült csirkecombból, vegyes köretből, majonézes kukoricasalátából állt, amit természetesen az ünnepkör legfontosabb süteménye, a bejgli koronázott meg. Ez utóbbit öt változatban készítettük el: a hagyományos mákos és diós mellett sütöttünk almás, túrós és szilvalekváros kalácsot is. A „konyhaszolgálatosok” a krumplipucolástól a bejglisütésig minden munkafolyamaton végigcsináltak, majd mint igazi házigazdák, felszolgálták az elkészült finomságokat. A vacsora jó hangulatát a karaoke est tetőzte be.

Vasárnap reggel fél nyolckor már indult a csapat Sátoraljaújhelyre, hiszen ez a nap a kirándulásról szólt. Délelőtt a Magyar Nyelv Múzeumát jártuk be, melynek formabontó, ötletes és mindenki számára tartalmas interaktív kiállításai még azok tetszését is elnyerték, akik alapvetően nem rajonganak az ilyen jellegű kulturális programokért. Ebéd után pedig a Zempléni Kalandpark felé vettük az irányt, ahol mindenki kedvére bobozhatott, kipróbálhatta a hófánkot, a libegőt és korcsolyázhatott is. Mivel mindenki kellőképpen elfáradt a friss levegőn való mozgástól, a késő délutáni visszaérkezés és zárás után a legtöbben pihenéssel töltötték a hétvége hátralévő pár óráját.

Összességében elmondhatjuk: mozgalmas és tartalmas hétvégét töltöttünk ismét együtt, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a családias légkör még tovább erősödjön az AJKP-s tanulók között.

Jene Péterné

szervező

EASZC


INGYENES SZAKMAI KÉPZÉSEK!!!
 

IGÉNYFELMÉRÉS



 

 
 

Webmail, Kréta belépés

 

Nemzeti Tehetség Program