Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. március 29. péntek
Auguszta
A Nap kel 05:31-kor,
nyugszik 18:19-kor.

Holnap
Zalán
napja lesz.

Legutóbbi képek

Cikkek

Országos kukorica hibrid bemutatón tanulóinkkal

Még alig kezdődött el a tanév, máris egy nagyszerű szakmai rendezvényen vehettünk részt gépész tanulóinkkal 2014. szeptember 16.-án. A Monsanto Hungária Kft. által rendezett kukorica hibrid bemutatón a Velencei tó mellett – Agárdon. A rendezvény fő mondandója az volt, hogy hogyan lehet plusz egy tonna termést hektáronként termelni. 

Miért fontos ez? A ’90-es évek eleje óta folyamatosan romlottak a kukoricatermesztés feltételei. A gazdák viszont egyre több- és több termést várnak el. Így a kukoricanemesítők előtt roppant nehéz feladatok állnak.

A korai indulás és hosszú út ellenére jó hangulatban telt az utazás. Az érkezés utáni regisztrációt követően három csoportba osztottak minket, mert egyszerre több helyen is folytak a bemutatók - a nagyszámú jelenlévők miatt. Hasznos dolgokat hallhattunk az egyes állomásokon. Az első helyszínen a hibrid kukoricákkal szemben támasztott követelményekről hallottunk. Megtudhattuk azt is, hogy a Monsanto világcégnek Európában Magyarországon van a legnagyobb szárazságtűréssel foglalkozó kutatóállomása. Ez azért is fontos, mert így talán a mi éghajlatunkra tudják optimalizálni a fajtákat.

Tanulóinknak talán a második állomás tetszett a legjobban, ahol a kukorica vetéséről és műveléséről tartottak előadást. Különböző munkagép – munkagép kombinációt szemlélhettünk meg. Valamint újabb ismeretekre tettünk szert, hogy milyen is a jó magágy a kukoricatermesztés szempontjából. Közben szemügyre vehettünk különböző vetési mélységben vetett kukoricákat, megfigyelhettük azok optimális vetési mélységét.

Az utolsó helyszínen a különböző növényvédelmi eljárásokról volt szó. Meg is tekinthettük e technológiákat, illetve hogy ezekre hogyan reagált, fejlődött a kukorica. Ezen bemutatókat követően további információkat kaphattunk a Dekalb hibrid kukoricákról. A rendezvény szervezői mindezek után vendégül láttak minket egy finom ebédre.

Délután megszemlélhettük a kiállított erő- és munkagépeket. Iskolánkból először mi részesülhettünk abban a megtiszteltetésben, hogy láthattuk és megismerhettük az ikersoros szemenkénti vetőgépet, illetve a KITE Zrt. által összeállított vetőgépsort, amely Európában is egyedülálló.

A hazaút során megszemlélhettük az elmúlt hetek esős időjárásának következtében a Dunántúl és Duna-Tisza közében a több 10 hektáros lábon álló érett napraforgótáblákat, amelyek a felázott talaj miatt betakarításra várnak.

Minden bizonnyal sok új információra tettek szert tanulóink és majd az iskolából kikerülve is hasznosítani tudják ezen információkat, ami azért is fontos, mert egy mezőgazdasági gépésznek a gépeken túl a növénytermesztéshez is érteni kell.

Czine Zoltán

szakoktató

Legyél te is AGRÁRDIÁK!

Webmail, Kréta belépés